Converse

A Converse márka központja az USA-ban, azon belül is Bostonban található. Egy ruházati vállalatról van szó, amit szinte mindenki ismer. A 20. század elejétől készítenek lábbeliket. A cég, 2003 júliusától követően a Nike konszernbe olvadt bele. A Converse történetének hajnalán, a harmincas évei végén járó neves cipőipari menedzser, Marquis M. Converse 1908-ban alapította meg önálló vállalkozását a Converse Rubber Shoe Company-t. 1910-re a Converse mintegy 4 000 pár cipőt gyártott egy nap leforgása alatt. Az 1915-ös év újítást hozott, hiszen elkészítették az első teniszezőknek szánt lábbelijüket. A manapság is sokak által kedvelt és ismert Converse All Star modellt 1917-ben dobták piacra, rendeltetése szerint kosárlabdacipőnek aposztrofálták. Ez a darab átütő sikert hozott a cég életébe. A tulajdonos 1921-ben szerződtette az egykori kosárlabdázót, Charles H. "Chuck" Taylort, aki a cipő értékesítője és nagykövete lett.